MEGHÍVÓ
Szeretettel várom,minden kedves barátomat, zeneszerető ismerőseimet 2013. November 15.én 19:00-kor a Koreai Kulturális Központ Művészeti Csarnokában
Cziffra György emlékére és tiszteletére tartott koncertemre.A mester tiszteletére tartott emlék koncertemre a belépés díjtalan.

Haragszom.

A telefon jelzett, hogy üzentél.

Inkább hívlak.

Lélegzel.

Csak fújod a magadét,

én meg hümmögve hallgatok.

a torkom száraz, mint a szavaid.

Haragszol,

mert törődöm veled?

Pedig tudod,

kezemben tartottalak,

más lett minden.

Megfogadtam,

éreztem, átéreztem.

Mennyire!

Én voltam ott,

a pillanatokat éltük.

Emlékszel?

Jelmezbál volt.

Egész nap fotóztalak.

Mikor télen

nyári szoknyát akartál?

Haragszom.

Rossz, amit gondolsz,

feltételezel.

Hóolvadástól, egész
a nagy viharokig, kereslek.
A híd korlátjára faragtam
a szavakat, bocsáss meg!

A diófa levelei remegtek,
mintha a fa is
megértené bánatomat.
Kéklő szemeimből hamis,
kacér könnyeim peregtek.

Létem kapuján, csak a virágok,
madarak, a szél és
a hold léphet be. Fehér szirmok,
miattam sírnak tüskét,
a langyos földön heverve.

Levendulaszínű akácindák
lugasában vagyok.
A virágokat saját árnyékuk,
a nyakuknál fojtják,
múló alkonyon merengve.

A kertben szobor, amelynek
egyik felét igaz mester
faragta, a másikat az eső
és a szél formálta.

Tegnap történt velem valami, amikor beszálltam a liftbe. Láss csodát, üres volt. Ez azért elég ritka jelenség. Általában zsúfolásig megtöltjük, aztán meg kínos csend közepette bámulunk valami pontra, azon imádkozva, hogy a megfelelő emeletre érjünk már végre, de most üres volt. Szerintem ez valahogy olyan izgalmas érzés. Először is gátlástalanul megnéztem magam a tükörben, nem csak úgy lopva, hanem hosszan bámultam gyönyörű tükörképemet. Aztán kipróbáltam, mennyire csúszik a tornacipőm ( hátul egy szárnyas ördög díszeleg rajta) és meddig tudok előre csúszni hátamat a falhoz vetve, hogy seggre ne üljek.

A vándor erőteljes

léptekkel haladt az éjjel.

 Égszínkék szeme,

 telve ifjúsággal és reménnyel.

A tejszerű, fátyolos hold

alatt sikló árnyas út,

szelíden emelkedő

vizenyős, zöld síkságra fut.

A távolba vesző hegységek

hullámzó tetejét,  

a békét sugalló ég,

 körvonalai metszették.

Jövőbe vezető, hosszú út

feltárul előtte,

élő szellemek fészkelték

magukat a lelkébe.

Földöntúli tekintet

kíséri lépteit orvul,

A rém rothadó szája,

ocsmány vicsorgásra torzul.

A lány ott állt a szobában,

és a képet nézte.

de rémálmaira figyelt,

sok szörnyű emlékre.

Vérfoltos kapugerenda

kúszó szederinda,

nyugvó nap vonagló fénye.

A kicsiny festményen,

élénk színekkel lefestve,

tájkép merült bele,

a homályos végtelenbe.

Hulló falevél, mit

hűvös szél sodor kevélyen.

Sziklán ülő nimfa

homlokán játszó szemérem.

Zöld mezőn kanyargó folyó,

gyönyörűbb nem lehet.

Szomorú fűz, bólogató,

délre ösvény vezet.

 Kérdez : Vasvári Annamária

-A honlapján azt olvastam, hogy ön a világ legboldogabb embere, mert azt csinálja amit szeret.

Igen , fennhéjázás nélkül vállalom ezt a kijelentést, tizenkét éves koromban az utcán láttam egy festőt, aki háromlábú állványon festett, többen körbeálltuk néztük alkotás közben, de ő nem zavartatta magát  belefeledkezett a képbe… Arról ábrándoztam, hogy ha felnövök én is festőművész  leszek.

Ez számomra akkor elérhetetlen álomnak tűnt, de mivel ez később megadatott nekem, nagyképűség nélkül mondhatom én vagyok a világ legboldogabb embere, mert azt csinálom amit szeretek.

""TARTSD   TENYEREDBEN  A VÉGTELENT""

www.helikonart.hu/eti

Szeretetel várok mindenkit.

Balázs János zongoraművész

nemzetközi zenei verseny fődíját egy japán hegedűssel megosztva.

A verseny több, mint 50 évig Japán egyik legrégibb és legnépszerűbb hazai versenye volt, idén vált nemzetközivé. Ennek jegyében nagynevű japán professzorok mellett európaiak is helyet kaptak a zsüriben (Hiroki Saitoh, Ryuzou Miyoshi, Nozomi Saku, Yoshio Harada, Yumiko Hatase, Yuko Fujimura, Robert Davidovici, Kemal Gekic).